Neked, aki annyira szerettél élni, alig éltél és már el kellett menned, szeretetünk nem tudott itt tartani. Küzdöttél minden erőddel - mégsem sikerült. Más embernek egy hosszú élet alatt nem kell annyit küzdenie az életéért, mint neked ebben a rövidke életedben. Valamikor, valahol találkozunk - szeretünk és hiányzol nagyon : Apa, Anya, Viki Fájó szívvel gondolunk Rád, a családod, barátaid és még sokan mások akik szerettek és ismertek Téged. Nyugodj Békében Drága Ancsa! :(:( IDÉZETE: " Mindig titkolni akartam a betegségemet. . . Szinészkedtem. . . Szerepet játszottam. . . Lehet hogy elfogytak a szerepek? Akkor egy felhő szélén ülve, nem hözőngö, hanem őrző angyal szeretnék lenni!  Mindig akkor érezzük igazán hiányát annak, kit szeretünk, mikor már nincs velünk. Te sokaktól elmentél búcsúszó nélkül,  hisz nem volt lehetőséged  búcsúzni.  Családodat az utolsó szavaidban is szeretetedről biztosítottad. Fáj  a hiányod minden pillanatban, de emlékeinkben örökké élsz, mert akire emlékeznek az örökké él, akár az égen a csillagok! Nyugodj Békében Drága Ancsa! Tested elment de lelked örökké él, hisz kire emlékeznek az örökké él. Nem feledünk már soha, hisz példa voltál előttünk, hogy  küzdeni kell az utolsó percig,  még akkor is,  ha már nincs erőnk. Küzdöttél és vesztettél. De mi helyetted is tovább küzdünk és amit Te nekünk adtál abból merítkezünk. Örökké élsz,  míg mi élünk és emléked soha nem fakul. Nyugodj Békében Drága Ancsa!   "Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg akit elfelejtenek, Örökké él akit nagyon szerettek" (Tóth Árpád)

Pár szóban nem lehet leírni milyen volt a drága Édesanyánk, Mamikánk, Dédikénk. A lelke jósággal volt tele. Mindenkiben a jót kereste. Őrangyal vigyázott rá, közel 93 évig.   . . . . . . . . . . . . . .     Drága Édesanyám! Ma is hiányzik a boldog tekinteted, a mosolyod, az örömtől kicsorduló drága könnyed. Árvák vagyunk nélküled. Aprónak érezzük magunkat, kicsinek, kiket felkaphat a legkisebb szél. Míg itt voltál velünk óriások voltunk, legyőzhetetlen Góliátok. Most gyengék vagyunk, mint a reményét vesztett, fészekből kiesett kismadarak, akik még nem tanultak meg repülni. . . . Hálás szívvel gondolok minden percre, mit életedből nekem adtál. Elbúcsúztál, megköszöntél mindent, mit tőlem kaptál. Hidd el, nem tettem semmi mást, mint amit a szívem diktált. . . . Fáj, hogy nem vettem észre, más volt az az este, mint a többi. Csak reggel értettem meg az előző nap minden szavát. Egyedül akartál elmenni, és a vágyad sikerült. Amikor megláttam, hogy végtelen álomra hajtottad a fejedet, nem kiabáltam, nem ordítottam, csak csendesen megjegyeztem, valami nagy baj történt. Akkor, abban a pillanatban bennem valami megszakadt. Elfogyott az erőm, elvitted magaddal a lelkem vidámabb részét. Az erőtlen itt maradt, és nem tud mit kezdeni a holnappal. Bánatos lányod, Judit

 

Édesanyám!

Imádnivaló feleság, anya , nagymama volt. Családjáért élt, ez volt számára a legfontosabb !

Drága Édesapám! Fájdalmam leírhatatlan. Egyetlen vigaszom, hogy TUDTAD MENNYIRE SZERETLEK! ! ! ! Hiányzol nagyon APU! ! Nem igaz, hogy az idő gyógyír a sebekre, ahogy múlik egyre jobban fáj, hogy nem ölelhetlek. Remélem hallod amit üzenek NEKED! Köszönöm, hogy a lányod lehettem, hogy IGAZI APA voltál és olyan NAGYPAPA, amilyet mindenki szeretne a gyerekeinek! ! ! ! IMÁDOTT DRÁGA APUKÁM NYUGODJ BÉKÉBEN! ! ! ! ! SZERETLEK KATA  

Nem tudom felfogni hogy már nem él köztünk, Az az ember akit mind anyian szertettünk. Elment egy új országba lépett, Elment ahol nincs több gond, se csalódás, De magával vitt sok emlék képet. Hiányzik, mert ő volt nekem a minden. A szó,minden az ami jó. Mellettem ált ha baj volt, És már nem ragyog úgy mit a hold. Elment tőlünk itt hagyott minket.. Az élet nagy, és te voltál az , Aki számomra ezt az üres teret megtöltötted, Minden jóval s néha rosszal.. De jót akartál nekem minden egyes szóval. S ha néha én is elkövettem hibát, Bocsáss meg, érte drága egyetlen Édesanyám…

Hogy lehet a sors íly kegyetlen! Csak a jók mennek el. Marad utánuk a fájdalom, A betölthetetlen űr, A pótolhatatlan élet. Fáj, hogy nem vagy. Hiányod miatt az űr oly nagy. E fájdalmat nem enyhíti semmi. Láttam az arcod, mintha csak aludnál. Próbáltalak csókjaimmal életre kelteni. Sajnos rá kellett jönnöm Te nem csipkerózsika vagy, S Én sem a mesebeli herceg Ez nem álom, sajnos valóság. Te nem ébredsz fel soha már. Néked már nem fáj semmi, Téged már nem bánt senki. Az égből tudsz csak nézni. Pedig Te úgy szerettél élni. Lányok, kiknek társaságában mozogtál: Vajon miért nem vigyáztak Reád? Miért hagytak magadra azon az éjszakán? Most már írják vigyázz ránk onnan fentről. Bár tehetnéd innen lentről. A szeretet mi benned élt: Miért nem adhatod annak, Ki igazán megérdemli? Miért kellett ennek így történni? Hiszen Te úgy szerettél élni! Ifjan, életed tavaszán szálltál sötét sírba, Szerető szüleid s testvéred bánatban itthagyva.

  Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk?   Könyörögni, szenvedni kell, azért hogy boldogok legyünk?   Nem sokat kértem csak, hogy gyógyuljon meg,   S élje azt át velünk mit ő, már nem élhet meg.   Gyönyörű szemében, a fény még csillogott,   Még az utolsó napokban is csak mosolygott.   Mosolygott, mert hitt, mosolygott, mert élt,   Semmi mást nem akart ő, csak élni még.   Küzdött még tudott, még volt ereje,   De a végzet őt is utolérte.   Hosszú útra ment, és a csillagok vezetik,   Vezetik útját, amíg csak álmodik.   Álmodjon egy öregkort, mely csodás és szép,   Álmodja meg azt, hogy még mindig velünk él.   Súgják meg a csillagok üzenetünk. . . hogy szeretünk,   Mondják meg azt neki, hogy  S O H A S E M  F E L E D Ü N K ! ! !

A múltba visszanézve, valami fáj. Valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú az élet, és még most sem hisszük el, hogy soha többé nem látunk Téged! Fiatalon hunyt ki életed csillaga, de mi nem feledünk soha- soha! Egy hajnalon búcsú nélkül csendesen elmentél tőlünk, de emléked örökre itt maradt nekünk. Szüntelen hiányát szenvedi élete szerelme, kisfia, édesanyja, tetvére, barátai. . . Csodálatos személy tele álmokkal és kitartással, örömmel, boldogsággal. Mindenben meglátta a szépet s így kitárult neki az élet. Nem volt olyan ember ki ne szerette volna. De elment. . . . Hiányozni fogsz drága barátnőm. . . . " Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, bucsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így bucsú nélkül szívetekben tová bb élhetek. " " Elmegyek tőletek, nem lehet bucsúznom, Nincs több időm, ideje indulnom. Szívetekben hagyom szeretetem örökre. Ha látni kívántok, tekintsetek az égre! Én onnan nézek le rátok, Szerető családom rokonok, hű barátok. Emlékem élni fog örörkre szívetekben. Éljetek úgy, ahogy én is tettem! Elmentem tőletek, nem tudtam bucsúzni nem volt időm arra, el kellett indulni. " " Megpihent szíved szemed álomba merült fel szállt a lelked angyalok közé került, nappal angyalkén t jössz hozzánk éjjel csillagként ragyogsz igaz mi nem látunk, de tudjuk fentről mindig ránk mosolyogsz! " " Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok. Hiszen Napként az égen Nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég. Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok. Inkább a szép dolgokon kacagjatok! Ha telihold van, az értetek ragyog. S azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen. Akkor mondjatok egy imát értem! Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, hiszen a szívetekben jó helyen vagyok. . (Juhász Erika)

,, A szeretet nem fogy el sosem, a szeretet átvisz mindenen, mindent elhisz és remél, a szeretet mindennél többet ér. Köszönöm, hogy éltél, hogy engem szerettél, tudom nem hagytál itt, csak előre mentél." Örök szerelemmel: Feleséged, Éva  ,, Bármilyen csodás is a világi élet, pótolni nem tudna soha senki Téged. Hogy egy Édesapa milyen drága kincs, azt csak az tudja, akinek már nincs. Mindent adhat az ég kétszer, márványt, kincset, palotát, csak egyet nem adhat kétszer, szerető Édesapát." Kicsi lányod, Évike     Hirtelen halálod megtörte szívünket, Örökké őrizzük drága emléked. Kegyetlen volt a sors, hamar elvitt tőlünk. Örök az arcod, nem száll el szavad, minden mosolyod a lelkünkben marad.     

 

" Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel téged már nem hozhatunk vissza. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, Hazudni  a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Míg köztünk voltál, nagyon szerettünk, Hiányzol nekünk, soha nem feledünk. "

"Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, be áll az éjszaka. "                              Victor Hugo