Szerető feleség, jó anya, nagymama. dédnagymama! Elcsitult a szívem . . . . . . . . . Elcsitult a szívem, többé már nem dobog Itt hagyta lelkem e földi világot De odafenn a  mennyben is rátok gondolok, Az angyalkák vigyáznak reám és Néktek leragyognak a csillagok.

1974. aug. 20- án született nyitotthátgerinccel, másnap megműtőtték, mozgássérült lett, iskoláját Villányi úti Pető intézetben végezte. Május 1- úton trafószerelő lett, utána Marcibányi uton lett bőrdiszműves. Később Baross Gábor Telepen lelt otthonra.  

Fiatal, aranyos fiú volt, aki tele volt életkedvvel, és tele álmokkal! ! !

Kis Édes Pindurka. . :((((   Drága pici unokám! ! !   Szivünkben örökké élsz :(   Óh istenem miért is születtem Ha ily hamar lefolyt az életem Nekem nem fáj többé a földi szenvedés Ez volt felettem az isteni végzés Legdrágább kincsetek itt van eltemetve Ugye jó szüleim nem leszek felejtve Hozzatok virágot fiatok sírjára Szülői jóságtok az isten megáldja Szeretett testvérem neked is kívánok Hosszú életet és sok boldogságot Búcsút köszönetet mondok mindenkinek Akik életemben szerettetek engemet Isten már veletek, én a mennybe zengem Dicsértessék Jézus mindörökké.      

 Az egyik legfényesebb CSILLAG, akire szeretettel emlékezünk. Egy hangszer voltam Isten kezében, ki játszott rajtam néhány dallamot. Aztán eldobott és elhagyott, de fölöttem ragyognak a csillagok. Ő egy drága édesapa és férj. Imádta a családot a munkát és az életet. Szeretete hatalmas és soha véget nem érő. A jó isten nem adott több időd hogy velünk lehessen, de ő egy angyal, aki mindig itt repked majd körülöttünk és örökké vigyáz ránk. Elment közülünk, s magával vitt egy darabot a szívünkből. Mozdulatait, szavait ismételjük újra és újra, mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban. Látjuk, ahogy fénylő csillagként ragyog ránk. Ajkán eddig sosem hallott dallamok születnek. Dallamok, amelyek csak nekünk szólnak. Nekünk, az itt maradottaknak. Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet, mert egy valami értelmetlen csak: és az a halál! Tovább őrizve szívünk mélyén, minden lélegzetvételün kben, gyertyalángba lobbant emlékét. Elment közülünk. Örökül hagyva ránk az emlékképeket. Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt. Mert szívünkben és életünkben Ő a Nap, a Hold és a csillagok, a bolygók, melyek körülöttünk forognak végtelen időkig. " A csillagok örökké égnek Nem fogynak el, mint az élet A földön is vannak és eltűnnek csendben De tudjuk, hogy annyival több lesz az égen A végtelen nem érhet véget A csillagok örökké élnek! "                                                                                                          Itt maradsz Te ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek.   Te hinted éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette és megfested a szirmait. Együtt szállsz a pillangókkal és ujjaid megérintik a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő a jó illatot üverből üverbe, és meglesed a tündéreket, amikor fürödnek… Sokszor furcsán néznek rám az emberek, mert egy gyertya szállal beszélgetek. Nekik csak egy tárgy, de nekem már más, hiszen a fájdalmamban ő lett a mindenem. Egy kapocs mely összeköti veled, a földet és az eget. Csak meggyújtom őt és várlak, szívem szólít, máris látlak! Látom az arcod és látom azt is, ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át téged. Szólok hozzád, bólint a láng, érzem, hogy TE voltál! Saját nyelveden válaszoltál. A gyertya meg csak egyre fogy, szememből a könny csorog. A torkom szorít, de még szólok: HIÁNYZOL NAGYON! Ugye tudod? A gyertya még válaszol, egy utolsót bólint, majd kihuny. Már csak halkan suttogom: Álmodj szépet DRÁGA CSILLAGOM! "       Virágok borítottak itt mindent, rengeteg virág. Értetlenül álltunk akkor ugyanitt, és azóta is naponta itt állunk értetlenül. Nem értjük, mivé lett nélküled a világ…. Ma sincs válasz semmire. Kérdéseink ma is ugyanazok: hol vagy? Merre jársz? Hogyan történhetett mindez éppen Veled, velünk? Miért, hogy minden, ami értelmet adott életünknek –a remény, az életerő, a közös boldogság, a jövő ígérete - minden, ami fontos volt, közös életünkben a legfontosabb - az Veled együtt egy pillanat alatt eltűnt, semmivé lett, s helyébe költözött a soha el nem múló mérhetetlen fájdalom, reménytelenség, szomorúság? Vagy mégis maradt azért valami … hiszen azóta már tudom, a szeretet örök, soha nem múlik el, mindvégig velünk marad, csak fájdalmasan, szomorún… Ma is érzem, ugyanúgy, mint egykor, és naponta elsuttogom itt a sírodnál: nagyon- nagyon szeretlek, és mindig szeretni foglak! De vajon kinek suttogom, hogy más ez a szeretet más, hiszen ettől szorít a szívem, ez fáj? Neked, akinek immáron örökre ez a darabka föld lett a nyughelyed? Az emlékednek? És ha könnyezve hívlak, soha nem jössz el? Nincs válasz semmire. Hallgat a csend is tovább…It t vagyok mégis, eljöttem a sírodhoz megint. Virágot hoztam Neked. És a síron is bólogat sok kis búsfejű virág. Hát tényleg csak ennyi jutott Neked, s nekünk Veled? Nem jön a válasz, tudom, soha már. … És van itt egy fénykép, amelyről most is ugyanúgy mosolyogsz rám, mint azelőtt . . . Vagy mégsem? Néma a mosolyod is, hiába kergetőznek játékos árnyak az arcodon. Nem szólsz már, csak mosolyogsz némán rám. Soha többé nem szólsz már semmit… Lélegzetemet visszafojtva nézem a fényképet, lesem az arcod, a szemed, a szád… Belesajdul a szívem az érzésbe, annyira fáj, hogy már mindig csak egy képről mosolyogsz rám. Halkan beszélek hozzád, aztán egyre hangosabban kérdezek, de nem jön a válasz - hát válaszolok is, mit tehetnék mást? Válaszolok helyetted is, magamnak, felidézve hangodat, szavaidat. „…én is szeretlek … Itt vagyok bent a szívedben… ; ; ; ; ; ; Mindig veled maradok és vigyázok Rád… Légy nagyon erős, segítek neked mindig, mindenben, ahogy ígértem; Így „beszélgetünk mi … Állok némán, kezemben virágcsokor, hallgat tovább a csönd. Tudom, nem válaszolsz. Elmentél. Egyszerűen eltűntél, kisétáltál a mindennapjainkb ól, és magaddal vitted az én életemnek egy részét is. Egy jókora, fontos, örömteli részét. Fáradt vagyok és kedvetlen, nagyon hiányzol, annyi mindent mondanék mesélnék, mutatnék és kérdeznék, de csak az égre tudok nézni és a fényképedre és bízni abban hogy boldog vagy az angyalok között A temető nyugodt csendjében könnyes szemekkel, szomorúsággal telt szívvel állok a sír előtt. " Élt 51 évet" , hirdeti az egyre kopottasabb felirat. Fiatal voltál. Fiatal vagy. Virágot teszek a sírra, mécsest gyújtok, és elmondok egy imát. Tudom, hogy hallod.      „Érted, kiért nem szól most harang Gyújtok egy szál gyertyát hangtalan Felcsap az apró láng, lehajtom fejem, S imára kulcsolom csendesen a kezem! Virág és gyertya kezemben, bennem csak halk sóhajok, egy- egy gyertyát gyújtok, lángjába én is beleolvadok. Sírodra teszem a virágot, a szél zúgását hallgatom, nyugodjon békében lelked, örökké hiányozni fogsz!   Békés, nyugodt örök álmot kívánok. . . de  nem hiszem el, hogy ez pont veled történt. .  sokat  gondolunk rád, nem felejtünk el soha. . .  Nehéz elhinni, hogy ez megtörtént, feldolgozni nem lehet soha.  Mindig bánatos szivvel fogunk gondolni rád  Sztyutyikám, de a szeretetünk irántad soha el nem múlik és a szép emlékek itt élnek a lelkünkben, amig élünk.  Sztyutyikám ! Te egy csillag vagy az égen, egy holdsugár a fényben, angyalok őrzik almaid!                            Tudom, már távoli fény övezi az arcodat Lassan tudatosul bennem, ez örökké így marad. . . Egykor a régi hagyomány szerint   ünnepnap keretezte a kalendáriumunkban  a Luca napot. Pár éve átértékelődött számomra/számunkra ez a december 13. Nemrégiben lapozgattam egy családi albumot, és amikor az egyik fényképen elémtűnt Sztyutyi  alakja, elmerengtem, hogy ha nincs az a szörnyűséges dátum, hol is tartana most az életében, mit csinálna ezen a napon. . . És olyan fájdalmas tudomásul venni, hogy  változatlanul áll  a naptár. Megállt egy óra, és már mindörökre ugyanazt az időt mutatja. Amíg élek / élünk,  mindig ott fészkel a szívünk egy nagy zugában. SOHA NEM FELEJTÜNK EL TÉGED  " CSILLAGOM"!      

Tragikus hirtelenséggel mentél el közülünk ! Sajnos még elbúcsúzni sem tudtunk egymástól ! De legbelül örökké élni fogsz ! Nyugodj békében Attila ! Igazi Partyarc és nagyon jó barát voltál ! :(   "Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, és nem hisszük el, hogy már Téged hiába várunk. Csak az évek múlnak, feledni nem lehet, hogy fiatalon tört ketté az életed. Temető csendje ad Neked nyugalmat,   szívünk bánata örökre megmarad. Vidám arcod nem látjuk többé, de DRÁGA EMLÉKED szívünkben él örökké. "

Aranyos,életrev aló,barátságos és írtó segítőkész ember volt! Nagyon szerette a családját és a gyerekeket is nem véletlen volt tanárnő! „… Ez a gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben. Ki vigyázol rám onnan fentről, S lelkemhez szólsz a végtelenből. Ez a gyertya most érted égjen, Ki életed áldoztad értem, Ki meghaltál a szeretet oltárán, Pedig még oly fiatal voltál!...̶ 1; Nem tudom, mit mondjak... Itthagyott. Helyettünk más helyet választott. Bizonytalan kép felé futott... Elhagyta ezt a világot. Nem õ akarta, a sorsd hozta így. S kûzdve a vak világot, Vesztve hagyott itt. Õ volt, aki. Volt, és ez a lényeg. Nincs, ... és nem is lesz még egy. Ember volt..., szív és lélek, Egy és más, az és mégsem. Gondolt jót, rosszat..., Szépet. Akarta a világmindensége t. Csak egy részét, a saját egét... abba tette mindenét. Gondolt rá õ is... Meg a többi. Szívet pár sorba önti. S mi is így teszünk mostan. Pár sorba búcsúzunk a múltban. „Sírva jöttél világra, s körülötted mindenki mosolygott, Úgy menj el, hogy mosolyogj és körülötted mindenki sírjon.” Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban megfogja kezed, s, hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed ha nincs már veled!"

Gabika! Mindenki így ismerte. Egy boldog, életvidám mindig mosolygós kisgyermek volt. A hobbija a számítógép és az x- box volt.   Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben továbbélhetek.

"Pihen a két kéz, mely értünk dolgozott.   Számunkra Te sosem leszel halott,   Örökké élni fogsz, mint a csillagok! "   Életvidám, kedves  és különleges volt, aki mindent megtett a családjáért. Élete során bebizonyította mennyire küzdő típus volt, sokáig küzdött korunk gyógyíthatatlan betegségével. Közösen mindent megtettünk a gyógyulás reményében, együtt hittünk a csodában.   De sajnos a végső küzdelemben vereséget szenvedtünk és emiatt örökkre elveszítettük azt a személyt, aki volt  a mindenünk. Örökké szeretni fogunk, nyugodj békében! (a szeretett családod)    " Ne búsuljatok, nekem már nem fáj semmi! Ha eljön az este, csillagként tudok nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni. Szívetek egy darabja vagyok, amit nem lehet pótolni. "         http://www. youtube. com/watch? v=mu2ou5J94rE       Édesanyám, áldjon meg az Isten, mert te voltál a legdrágább kincsem. Betegséged elragadott, a szívemből kivett egy darabot. Őrzöm mosolyod, hangod, szemed fényét, a jó Istentől Neked csak békét kérnék. Lelkemben a helyed mindig megmarad, szeretetem, hálám kísérni fog majd. Mikor hiányodat érzem, felnézek az égre, a csillagokra és a napfényre, hallgatom a madarak énekét, melyek elhozzák nekem Édesanyám üzenetét. Tudom, odaátról is figyelni fogsz, vigyázol rám, mint amikor megszülettem Neked, és eltávoztál. Köszönet és hála Neked, mert felneveltél, mikor beteg voltam, mellettem ültél. Ha fájt a szívem, vigasztaltál, könnyeiddel beborítottál. Csendesen kísérted lépteimet, mindig vigyáztad életemet. Most, hogy elvitted lelkem egy darabját, mindennap elmondok érted egy imát.         _    _                                                 

„Értünk többé nem aggódsz,  nem fáradsz, és nem dolgozol.  Örök álom zárja le szemed,  megpihenni tér két dolgos kezed.  Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg Atyám,  s megköszönjük, hogy Ő lehetett az Édesapánk.  Emléked él, s így velünk maradsz örökké.” 

A virág elhervad rövid pár nap alatt, De az emléked szívünkben örökre megmarad. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz,mint a csillagok. Nélküled már semmi sem olyan mint régen, Fájó könnycsepp lettél minannyiunk szemében. Feledni Téged sohanem lehet, Csak meg kell taniulni élni Nélküled. Szeretünk és soha nem feledünk. Hiányzol nagyon,nagyon nekünk:Anci,Mami,Pöntyi a testvéreid.

PAKSI ANDRÁSNÉ leánya és HORVÁTH GIZELLA KATA  unokája A Te Szíved Vérzett, a Mienk Fáj. Fájdalmunk meg szűnik , ha idejön el megpihenni hozzád. Olyan Csend van így nélküled. Hogy szinte, hallani amit még utoljára akartál mondani. Váratlanul ért a halálod, Búcsú nélkül mentél el. , Aludd szépen álmod, Soha nem feledünk el, mert az élet Bármien motoha, szeretni megtanit DE FELEDNI SOHA! ! ! ! Nagyon Szeretünk Nagyon Hiányzol, De nyugodj békében Drága Anyuka és Mamikám! ! ! !

 "Viszontlátásra - mondom és megyek, Robognak vonatok és életek, S bennem legbelül valami remeg, Mert nem tudom, sohasem tudhatom, Szoríthatom- e azt a kezet, amit elengedek.   Viszontlátásra - mondom mégis, mégis. Viszontlátásra holnap, Ha nem holnap, hát holnapután, vagy, ha akkor sem, hát azután, vagy ha nem, hát ezer év múlva.   Viszontlátásra a földnek porában, Viszontlátásra az égi sugárban, Viszontlátásra a Holdnak udvarán, Vagy a Tejút valamely csillagán. "